A DLC népek, vagyis a remake van fókuszban

Kedves kozákok! Az ukrán fejlesztők kinyilatkoztatták terveiket és immáron biztosan állíthatjuk, hogy a Cossacks 3 az első részek remake-je lesz. Emiatt a korábban a hivatalos fórumokon elhintett információk – miszerint pl. egy egzotikus új nép is érkezik –  nem egyeznek meg a végső tervekkel.

Most mondhatjuk, hogy a remake-eknél íratlan szabály, hogy nincs új tartalom a játékban. A Cossacks 3 pár, azaz pár esetben felrúgta ezen szabályt. Az Early Bird tartalmaknak köszönhetően két új, egyedi zsoldos egység került a játékba, a népeknél csupán egy újdonság volt fellelhető, az ukrán csajka (melyet a történelmi Magyarország berkein belül is használtak, játékbeli kép jobbra róla). Az új kampányokról, missziókról nem is ejtenénk már szót.

Ahelyett, hogy beleásnánk magunkat a remake-ekeket érintő íratlan szabályokra, foglalkozzunk az ukrán fejlesztők népekkel kapcsolatosan ütemtervével. A Cossacks 3-ban – mint már mindenki tudja – az alábbi nemzetek találhatóak meg: lengyelek, ukránok, osztrákok, franciák, spanyolok, angolok, velenceiek, oroszok, svédek, poroszok, algírok és törökök. Ez egy tucat, vagyis 12. Ahogy olvashatjátok, az előbb felsorolt népek már az első Cossacks-ban szerepeltek. Azonban a 2000-ben megjelent klasszikusban további négy nemzet szerepelt: hollandok, piemontiak, portugálok és a szászok.

A Cossacks: Art of Warral kettő, a dánokkal és a bajorokkal, míg a Back to Warral szintén két további néppel, a magyarokkal és a svájciakkal bővült a repertoár. Ha összeszámoljuk, akkor ez összesen 20. A fejlesztők kezdeti terve a Cossacks 3-mal szintén 20 volt (azaz 12 az alapjátékban, 8 DLC által), amely kísérteties hasonlóság, de a fórumokban olvashatott dolgok szerint nem volt senki sem biztos abban, hogy minden nép visszatér.

A közelmúltbeli bejelentés alapján viszont biztosak vagyunk a nyolc, DLC-ben érkező népről, akik az alábbiak: bajorok, dánok, hollandok, magyarok, piemontiak, portugálok, svájciak és szászok. Igen, jól olvastátok, mi is köztük vagyunk, mely kis közösségünknek hatalmas hír!

A Cossacks 3-ba érkező további nyolc néppel tehát tisztában vagyunk, csupán azt nem, hogy mikor jönnek. Az már biztos, hogy nyolc külön DLC-ben (letölthető tartalomban) lesznek elérhetőek, tehát ez nyolc dátumot jelenthet. A fejlesztők szeme előtt a megjelenéskori hibák biztosan ott lebegnek, így remélhetőleg már csak megfontoltan, teljesen polírozott formában fogják tálalni a régi-új tartalmakat.

Amint lesz hírünk a népeket érintő DLC-kkel kapcsolatban, egyből jelentkezünk!

Post Author: Peffy

Vélemény, hozzászólás?