Nem lesz granicsár az egységeink között!

A Cossacks 3 legújabb DLC-jének, a Path to Grandeur bejelentését epekedve vártam. Munkában tartózkodtam még, amikor már kaptam az e-maileket, és legjobb cimborámtól is egy hívást a témával kapcsolatban.

A munkában még nem esett le, nem állt össze a kép, azonban hazafelé menet rögtön eszembe jutott, miről beszéltem elmúlt alkalommal pár helyi és felvidéki történésszel. A lényeg: a Grenzer, vagyis a granicsár. Ez egy német típusú, hazánkba az osztrákok által került gyalogság, melyet a határvidékre koncentráltak. Erdélyt leszámítva (ahol a székelyek nem is igazán nevezték magukat granicsárnak), főként a délvidéken voltak szolgálatban, ahol többségében rác, horvát, szerb (vagy nevezzük őket inkább szlávoknak) katonákból állt, és sosem harcoltak a hazánkért!

A Rákóczi-féle, illetve az 1848-49-es szabadságharcban is Magyarország ellen harcoltak, s a délvidéki “vérengzésekben” is részt vettek. Ennek nyomán nem tudtam elfogadni, hogy egy – mondjuk ki! – magyarellenes egységet raknak be hozzánk, elit katonaként.

A fejlesztőkkel nyomban ebben a témában is felvettem a kapcsolatot, megírtam nekik és szerencsére ezt a megnyugtató választ adták:

Dear Peffy, we are deeply sorry for this incident. Grenzer would be replaced with different unit of similar class. We appreciate your understanding.” – Magyarul: Kedves Peffy, mélységes elnézést kérünk ezért a kellemetlenségért. A Granicsár helyettesítve lesz egy hasonló osztályú egységgel. Köszönjük megértésedet.”

Merem remélni, hogy a fejlesztők új ötlete nem egy hasonló egység lesz.

Post Author: Peffy