Kritika a GamePlasma-tól

Publikálva: 2021. 06. 08. – 18:46


Ne felejtsd el, hogy ez egy archív tartalom! Jelen cikk eredetileg a GamePlasma oldalán jelent meg 2005. június 19. napján.További információ a tartalom végén.

A Cossacks II: Napoleonic Wars a kultikus klasszikus sorozat, a Cossacks: European Wars legújabb folytatása. Ez egy valós idejű stratégiai játék, amely – kitaláltad – Napóleon hódító korában játszódik! A játékos hat játszható európai hatalom közül választhat, hogy Franciaország, Egyiptom, Poroszország, Anglia, Ausztria és Oroszország szerepét tölti be. De még a nagy hódító is elbukott az orosz havasokban, vajon meddig juthat el a róla elnevezett játék?

 

Ágyúgolyó az arcba!

A Cossacks II: Napoleonic Wars-nak van egy olyan mélysége, amely a taktika kedvelőinek nagyszerű. Ha a játékos azt szeretné, hogy csapatai jól védve legyenek, rejtse el őket az erdőben, mivel az megfelelő fedezéket nyújt a golyók elől. A mocsarak elnyelik az ágyúgolyók lövéseit, a helytállás bónuszt ad a közelharci képességükhöz, a magasabban fekvő területek pedig bónuszt adnak a lövészethez. Sajnáltam a játékot, amikor kinyitottam, mert szeretem a stratégiai játékokat – és engem nem könnyű lenyűgözni (hacsak nem csillog valami, akkor megnyertek).

Maguk a küldetések a falvak elfoglalása körül forognak. Minden egyes falu saját természeti erőforrást tartalmaz, amit a játékos a hadigépezet számára akar uralni. A falvakat saját milicisták védik, akiket le kell győzni, mielőtt a falu az irányításod alá kerül. Ha egy egységet helyezel el a faluban, a veszteségeket a helyi milícia pótolja, és ezzel gyakorlatilag meggyógyítja a légióidat.

A játéknak hihetetlenül hosszú betöltési ideje van. El kellett indítanom a játékot, és valami produktív dolgot csinálni, amíg betöltődött – tíz-tizenöt percet mértem a 2 gigahertzes számítógépen, amelyen a játékot vizsgáltam. És bocsássanak meg nekem azok az emberek, akiket megsértettem, akik a közelben voltak, amikor a játék kilépett. Tudok ordítani néhány vulgáris mondást, amikor egy délután kétszer is kénytelen vagyok várni, hogy betöltődjön.

A gyorsbillentyűk elengedhetetlenek ebben a játékban. Könnyű megjegyezni őket, és lehetővé teszik, hogy az egér ne legyen gyámoltalan a szükség pillanatában. A muskéták távolságának ellenőrzése, a szuronyok felerősítése és a tűzparancs kiáltása mind-mind kéznél van.

A játék kezelőfelülete egyszerű és könnyű mindenkinek, aki már játszott valós idejű stratégiai játékkal, az egység nagy képe és minden statisztikája látható. Az Age of Empires stílusú épületépítés, amely a valós idejű stratégiai játékok alaprendszerévé vált, a Cossacks II-ben is megjelenik.

 

Ha bárki bármit is mond a Dynamite-ról, rászabadítom a háború kutyáit.

A Cossacks II grafikája egyes területeken csillagokat kap, máshol viszont karácsonyi szenet. Engem lenyűgözött az épületek tényleges mérete a csapatokhoz képest. Talán ez az első olyan valós idejű stratégiai játék, amit láttam, ahol a csapatok nem túlméretezettek az építményekhez képest. Ez önmagában olyan érzést nyújt, ami a legtöbb más játékhoz nem hasonlítható – a világba való pontos belemerülés. Maguk a csapatok egyszerű sprite-animációk, azonban bonyolultak. A parasztok a kalapjukkal legyezik magukat, a katonák pedig rongyokat rántanak elő, hogy megtisztítsák a fegyvereiket, amikor éppen nem parancsolsz nekik. A videóhoz és a nyitó vágójelenetekhez a Cossacks II úgy tűnik, hogy egy újrajátszókból álló csapatot alkalmazott, akik a régi muskétákat működtetik, és közelharci akciókat hajtanak végre a nézői örömére.

 

Nem is tudtam, hogy az egyiptomi parasztok azt mondják: “Egy pillanat alatt!”.

A Cossacks II hangja a legjobb esetben is közepes. Hálás vagyok a játék tetején játszó zeneszámért, különben a hosszú betöltési szekvenciák alatt nem lenne semmi, ami az érzékeimet csiklandozná. A kiképzési kampány során a játékos állítólag egy angol hadnagyot alakít, akit a csapatépítés, a mozgás módjára oktatnak: a Cossacks II-ben a haderő irányításának minden finomságára. Az oktatónak egy csepp angol akcentusa sincs. A szinkronszínész meg sem próbálkozik vele – ehelyett egy mély, gurgulázó német hangot kapunk, amely a brit zászló mögött parádézik. Amit mond, és amit a felirat szerint mond, az két teljesen különböző dolog. Ennek a szakasznak a fejléce pontosan az én meglepődésemre utal, amikor Egyiptomként játszottam a Skirmishben, és felfedeztem, hogy Napóleon idején mindenkinek angol akcentusa volt (kivéve a kiképzőm).

 

Hurrá!

A történelmi részletekre való odafigyelés ebben a játékban nagyon szép kiegészítő. Az egyes egységek bal alsó sarkában található gomb lehetőséget ad az egységek történelmi információinak megjelenítésére, amely egy olyan dobozt hoz fel, amely részletesen ismerteti az angol behívó, illetve a skót felföldi egységek okait. Ezek humorosak, ha időt szánsz mindegyik elolvasására. A játék a hihetetlen stratégia miatt is szórakoztató. A legtöbb valós idejű stratégiai játékok ki a piacon az egységek, amelyek erősen ragaszkodnak a “papír-verő kő-verő ollót felülmúlja az atomi fénykard gránát” harci rendszerre. A Cossacks II-ben minden a kockázatvállalásról szól, és hagynod kell, hogy az ellenséges egység közelebb sétáljon, mielőtt kiáltod a parancsot a tüzelésre? Vagy menj biztosra, és próbálj meg egy második sortüzet leadni? Szinte szükséged van egy haditanácsadóra, aki segít a játékban. Nagyon dicsérem ezt a funkciót, mivel egy kézzelfoghatóbb mikrómenedzsment faktort ad a játékhoz. Az újrajátszhatósági komponens a Battle for Europe funkció formájában kínálkozik a játékosok számára. Gondolj a Lords of the Realm II és a Risk találkozására, és máris készen állsz néhány hosszúra nyúlt napra. A morál és a fáradtság félelmetes adalékok minden játékhoz. El sem tudom mondani, hogy ez mekkora szerepet játszik a valódi hadviselésben, és itt, a videojátékban csak még többet ad hozzá.

 

Ah, az én kritikai szónoklat részem.

Van egy dolog, amit én, a kritikus szeretnék megérinteni a Plasmafactor bónusz kategóriában. Az első, hogy a mai társadalomnak mennyire szüksége van az azonnali kielégítésre. Ha valamit nem lehet most vagy gyorsan megcsinálni, és ne adj’ isten várni kell rá, akkor nem éri meg az időnket. Az élet rohanóvá válik, és az egyetemről való visszatérés a heti hatnapos munkába tiltja a legtöbb tétlen szórakozásra szánt időt, amit videojátékozással töltöttem volna. A Cossacks II-nek zseniális játékötlete van, ebben a legkevésbé sem kételkedem – csak túl nagy falat ahhoz, hogy belevágjak. Azokban a nyári közép- és középiskolás időkben, amikor a munka még nem volt életem meghatározó tényezője, a videojátékok jelentették számomra a mentőövet, hogy ne veszítsem el a józan eszemet – napokig játszottam a játékokkal, mert kihívást jelentettek. Ennek a játéknak a betöltési ideje visszavetett, de talán csak a számítógép az, amin játszom a játékot. Ez a játék kihívást jelent, a játékosnak csak annyit kell tennie, hogy megnézi a Battle for Europe funkciót, nem is beszélve a lehetséges többjátékos szórakozásról, amit a játék kínál.

 

Az ellenség megtört, üldözd!

A Cossacks II: Napoleonic Wars az egyik legfrappánsabb stratégiai játékötlet, amit egy ideje láttam. A távolsági fegyverrendszer és a dinamikus terepdarabok valóban felülmúlják a legtöbb régi valós idejű stratégiai játékot. Már nem arról szól a játék, hogy elküldünk egy egységet, aki X mennyiségű találatpontot vesz el az ellenséges egységtől, most már ott van a kérdés és a bizonytalanság a távolságról, a külső módosítókról és így tovább és így tovább. Ez élvezetesebb játékélményt eredményez, és a sok panaszkodásom után ez talán még a betöltési időknél is többet nyom a latba. Bajonetteket felcsatolni!

 

Szerző: Erik Pearsall

 

Forrás: GamePlasma [eredeti honlap | archivált megtekintése]

Post Author: Peffy

Vélemény, hozzászólás?