Marston Moor-i csata (The Battle of Marston Moor) végigjátszás

Misszió leírása: 

Az angol parlament a skót változatához hasonlóan minden tőle telhetőt megtett, hogy ellenálljon I. Károly politikájának, mely a királyi hatalom megerősítésére irányult. Miután kimerítették minden lehetőségüket, hogy békés megegyezésre jussanak, mindkét oldal sereget kezdett gyűjteni a háborúra, és Skóciától kért segítséget. Először a skót parlament úgy döntött, nem foglal állást ebben az ügyben. Ugyanebben az időben a skótok többsége osztozott a király tetteinek angol elutasításában, az angol parlament puritánjai pedig sokkal közelebb álltak a skót presbiteriánusokhoz, mint a királypárti anglikanizmushoz. Emiatt 1643-ban az Ünnepélyes Liga és Szövetség nevű egyezséget az angol és skót parlament aláírta. Ez az egyezség formalizálta a katonai szövetséget, és vált Anglia, Skócia és Írország egyházi uniójának alapjává, illetve végleg eltörli a katolicizmus és prelatúra maradványait. A skót hadsereg Alexander Leslie, Leven grófja, az európai háború veteránjának irányítása alatt – aki emellett a svéd királytól hadvezéri rangot kapott – továbbmenetelt. Miután csatlakozott a brit parlament katonáihoz, a Lord Fairfax parancsnoksága alatt harcoló puritánusokhoz, a szövetségesek megostromolták Yorkot. A királypárti hadsereg, a gavallérok, Rupert herceg irányítása alatt az ostromolt város megmentésére sietett. A puritánusok meghátráltak, és Marston Moore-nál foglaltak állást. Egyik oldal sem fog visszarettenni a csatától. A csata eredménye fogja eldönteni az észak-angliai hadjárat sikerét.

 

Videós végigjátszás:

Post Author: Peffy

Vélemény, hozzászólás?