Csütörtöki hírkavalkád

2020-09-29 12:37


A fejlesztők újabb hírekkel szolgáltak a Cossacks 3 háza tájáról. Először is, büszkén jelentik, hogy a holnapi napon egy élő közvetítés keretében Eugene Grigorovics (Evgeniy Grygorovych), a játékért és a legendás GSC címekért felelős ember válaszol majd a rajongók kérdéseire, ejt pár szót a jövőről és a következő frissítésről is.

Az élő közvetítés Twitch-en és YouTube-on is nyomon követhető lesz, a választás tehát a tiétek, hogy hol fogjátok nézni helyi idő szerint a holnapi napon 8 órától.

 

 

Másik hír, hogy szintén holnap elérhetővé válik a játék következő nagy frissítése. Remélhetőleg a fejlesztők be fognak állni a pénteki foltozásokra és változásokra. Utóbbiból lesz bőven, hiszen a kritikus aspektusoktól az erőegyensúlyig sok mindent átkódolnak – többek között a régóta várt 17. századi tiszt gyengítést. Továbbá újdonságok is lesznek a rang alapú játékmenetnél!

 

Harmadszor pedig a fejlesztők elnézést kérnek, de nem tudják tartani a korábban bejelentett március 29. napjai Linux és Mac megjelenést. A portolást övező technikai problémáknak köszönhetően is a fejlesztők nyílt bétában március 31. napjától elérhetővé teszik az előbb említett operációs rendszerű verziókat.

Post Author: Peffy

Vélemény, hozzászólás?