Elegáns egyenruhák, alakzatban menetelés, és tömeges lövöldözés – üdv a 18. századi háborúban!
A 19. század eleje szokatlan helyet foglal el a hadtörténelemben. A puskapor forradalma már néhány száz évvel a múltban volt, ami azt jelentette, hogy egyetlen katonai nagyságra törekvő nemzet sem engedhette meg magának, hogy fegyverek nélkül állítson hadsereget. A fegyverek mindenütt jelenléte ellenére a csatatéren azonban még nem uralták a világot. Ez azért volt így, mert nem voltak golyók. Ehelyett az ágyúk lövedéket lőttek ki, amelyeket kézzel kellett tölteni és tompítani. Mivel egy tisztességes katonának két-három percig is eltarthatott az újratöltés, ez egy különös hibrid stratégiát eredményezett, amelyben a parancsnokok nagy emberalakulatokat mozgattak a csatatéren, megpróbálták őket olyan helyzetbe hozni, hogy egy sortűzre tüzelhessenek, majd kézitusába rohamoztak anélkül, hogy túl sok embert veszítenének a viszonzó tűz miatt. Ez a fajta hadviselés legalább annyira szólt a megfelelő pozícióba kerülésről a megfelelő alakzatban, mint maga a tényleges harc.
Az orosz fejlesztő, a GSC Game World a Cossacks sorozatán keresztül már jó ideje gyakorlatilag birtokolja a történelemnek ezt a korszakát. A kritikai sikerek ellenére, amelyeket ezek a játékok világszerte arattak, a játék sosem volt olyan népszerű, mint sok más RTS-franchise. Ennek részben az lehet az oka, hogy a napóleoni korszak hadviselése nem olyan “szexi”, mint más korszakoké (végül is ez volt az a korszak, amelyre a “díszletcsaták” kifejezést kitalálták). Részben talán azért is, mert amikor a lazább és mainstream-barát RTS-játékok és a keményvonalas címek közötti különbségről van szó, a Cossacks-játékok mindig is a hardcore oldalára tartoztak. Ez a Cossacks II megjelenésével megváltozhat.
Az első dolog, amit a Cossacks veteránok észrevehetnek, hogy bár sok minden ismerős, a játék ezúttal kicsit máshogy “érződik”. Sőt, nehéz szabadulni attól a benyomástól, hogy a játék nagy újdonságát, a “Battle for Europe”-ot a Rome: Total War sikere ihlette. A Battle for Europe egy fordulóalapú játékmód, amelyet egy területekre osztott Európa térképen játszanak le. Minden terület természetesen embereket és anyagot biztosít, amelyeket a játékosok birodalmi ambícióik táplálására használnak fel. A játékos minden körben lehetőséget kap arra, hogy mozgassa a seregét, hogy a piacra menjen, hogy megvásárolja és eladja a szükséges nyersanyagokat, és hogy a diplomáciai képernyő segítségével megállapodásokat kössön más régiókkal – a csapatok mozgatására vonatkozó engedély megszerzésétől kezdve egészen a hűségük megvásárlásáig. A játékon belül “küldetéseket” is kaphatnak más országoktól, amelyek sürgősen szükséges nyersanyagokat vagy más jutalmakat biztosíthatnak.
Főparancsnoki pozíciójukban a játékosok a korszak egyik nagyhatalmának híres katonai vezetőjének személyazonosságát is magukra ölthetik. A rendelkezésre álló személyiségek közé tartozik Wellington hercege, von Blucher porosz marsall és természetesen maga a kis császár, Bonaparte Napóleon. A játék kezdetén, karrierjük kezdetén átveszed az irányítást e történelmi személyiségek felett. Mint ilyenek, nem sok képességük, rangjuk vagy elismertségük lesz. Ahogy azonban a játékosok vasalt csizmájuk alá vonják Európát, tábornokaik képessége és hírneve nőni fog, növelve az általuk vezetett erők kifinomultságát (és olyan dolgokat, mint a mérnökök, a lovasság és végül a tüzérség).
Természetesen mindez a stratégiaalkotás és politikai manőverezés egyetlen célt szolgál: a csapataidat oda juttatni, ahová kell, hogy aztán egy RTS-csatán keresztül a te jóindulatú védelmed alá vonhasd. Ez természetesen a játék lényege. És eddig elég jól néz ki (és jól is játszik).
A Cossacks II-ben a harc a formációkról és a pozíciókról szól. Minden egységnek három alapvető formációja van: “Négyzet”, ami egy mozdulatlan védekező pozíció; “Oszlop”, ami egy gyors, szoros alakzat, ami leginkább az úton való közlekedésre alkalmas; és “Rang”, egy lassan mozgó alakzat, amit egy dologra terveztek: egy tömör ólomfal kilövésére másokra. Ebben az alakzatban fogják az embereid a legtöbb harcot vívni.
A más RTS-játékokban jártas játékosoknak azonban nem szabad feltételezniük, hogy túl sokat tudnak arról, hogyan is működik ez. Nem utasíthatod csak úgy támadásra a csapataidat, és nem feledkezhetsz meg róluk. Minden egyes konfliktus komoly stratégiai mérlegelést igényel a parancsnoktól. Ebben a tekintetben a Cossacks II úgy tűnik, kiválóan megragadja a korszak hadviselésének legfontosabb elemeit. Kezdjük azzal, hogy minden egységnek van egy morálszintje, amelyet az ellenség megölése növel, a tűz és a veszteségek elszenvedése pedig csökkent. Azok a formációk, amelyek morálja túl alacsonyra csökken, felbomlanak és futásnak erednek. Ezt a tapasztalt katonai vezetők gyakran “rossz dolognak” nevezték, mivel az alakzatból kiesett katonákat ebben a korban gyakran “célpontoknak” nevezték. A terep szintén kritikus szerepet játszik a játékban, mivel az erdők segíthetnek megóvni az alakulatokat a kezdeti sortűztől elég ideig ahhoz, hogy vagy újratöltsenek és újabb lövést adjanak le, vagy szuronyokat rögzítsenek és “szúrósan” támadjanak a többiekre.
Ez minden csatát a manőverező alakzatok lenyűgöző táncává tesz. A fenti példában a parancsnok talán folytatni akarja a tüzelést, hogy az oszlopot elég sokáig elterelje a figyelmét ahhoz, hogy egy másik alakulat pozícióba tudjon kerülni. A játékosok csak az első sorban álló csapatoknak adhatnak tűzparancsot, remélhetőleg ezzel az ellenséges alakzatot közelebb csábítva, ahol aztán a második és harmadik sor borsot törhet a fejükre. Át kell-e állnod oszlopalakzatba, hogy gyorsabban haladjanak az embereid egy úton, vagy ez túlságosan sebezhetővé teszi őket a következő domb mögül érkező rajtaütéssel szemben? Milyen a fáradtsági szintjük? Elég tapasztaltak-e ahhoz, hogy felvegyék a harcot a megrögzött németek oszlopával, vagy adj nekik egy kis tapasztalatot azzal, hogy lecsapsz az egyik helyi milícia ellen?
Valójában, miután néhány órán át játszottam a játékkal egyjátékos módban, eléggé lenyűgözött a sok újszerű, stratégiai kihívás, amit ez a fajta hadviselés kínál. A korábbi vagy későbbi korszakokban játszódó játékokkal ellentétben a Cossacks II célja, úgy tűnik, legalább annyira az ellenség szellemének megtörése, mint az ellenség megölése. Bár van némi bázisépítés és nyersanyaggyűjtés a játékban, a közvetlen irányításod alatt álló gazdasági modell szándékosan hiányosnak tűnik. Számos nyersanyagot csak a térképen szétszórtan elhelyezkedő falvakból lehet beszerezni. Ezeknek a falvaknak a megtartása és megtartása létfontosságú, mivel nélkülük a játékosok gyorsan éhezni fognak olyan dolgokra, mint a lőpor és az új egységek építéséhez szükséges élelmiszer. A játék során tehát bizonyos erőforrások blokkolásával könnyen le lehet dönteni az ellenség morálját, így az alakulatai könnyű prédává válnak.
Jelenleg csak néhány fenntartásom van a Cossacks II-vel kapcsolatban. Az első az, hogy a játék hogyan fog működni a többjátékos módban. Nagyon jól éreztem magam, ahogy a kis bádogkatonáimat mozgatom a csatatéren. Úgy találom, hogy a csatatér sikeréhez elég sok mikrómenedzsmentre van szükség, különösen, ha már 15 vagy 16 különálló alakulat száguld a vidéken. Bár a játék fel van szerelve a “parancsok szünetben” funkcióval, ez nyilván nem használható többjátékos módban. A másik kérdés, hogy a téma vagy a játékmenet lassú tempója esetleg a közönség korlátozását szolgálja – és ez lenne az igazi szégyen. A napóleoni korszakot nem használják ki túl gyakran, és csodálatos lenne, ha a stratégiai játékosok szélesebb közönsége élvezhetné a történelemnek ezt az egyedülálló korszakát. Talán a Cossacks II lesz az ő belépőjük.
INFORMÁCIÓ A CIKKRŐL:
Eredetileg megjelent a GameSpy oldalán. Oldal megtekintése: LINK
Eredeti megjelenés napja: 2005. február 10.
Cikk szerzője: nem ismert
Cikk eredeti nyelve: angol
Archivált változat: LINK-1, LINK-2