Á, a 19. század. Nagy nemzetek, nagy tétek, nagy hadseregek és így nagy csaták. Pontosan úgy, ahogy mi szeretjük, és ezt a GSC Gameworld is tudja. A Cossacks folytatása most még inkább a nagy csataterekre és a “hűséges” katonák nagy csoportjainak pontos irányítására összpontosít. A Napóleon névre hallgató, ambiciózus kis francia legény legendája minden inspirációt megad nekünk, hogy mi magunk is megpróbáljuk meghódítani Európát…
Egy meglehetősen vicces full motion videó intró után itt az ideje, hogy elkezdjük a játékot. Egy tutorial sosem árt, itt még a hasznos taktikákat is elég jól elmagyarázza. A csapatokat nagy századokba gyűjtjük, és rengeteg tényezővel befolyásolhatjuk őket. Ha az embereidet mindig ‘rangsor’ sorakozó alakzatban hagyod menetelni, akkor hamar kifogynak az állóképességükből, ami a moráljuk csökkenését okozza. Sokkal jobb, ha utakat keresel, majd ‘oszlop’ alakzatba állítod az alakzatot. A morálmérő könnyen tekinthető az életerő sáv helyettesítőjének; egy rettegő hadsereg és szétszórt századok nem érnek semmit, az egyetlen haszna az egyéni egységnek a környezet felderítése. Akiknek a fáradtság/morál mechanika túlságosan realisztikusnak tűnik, kipróbálhatják az Arcade módot, amely 50%-kal csökkenti ezeket a hatásokat.
Normál módban egy század egyetlen sortüze elég lehet az ellenség megijesztéséhez, bár pontosan tudni kell, mikor és hova kell lőni. Akkoriban még nem voltak mesterlövész puskák, csak egyszerű közelharci muskéták egy lövéssel. Az Alt billentyű lenyomása praktikusan mutatja az embereid lőtávolságát és találati zónáit. A türelem itt igazi erény, ha egy ellenséges csoport besétál a piros találati zónába, akkor többnyire végük van, ha kiadod a csapatodnak a tűzparancsot. Akkor viszont figyelned kell más ellenséges erőkre is, hiszen az újratöltés elég sokáig tart, és a bajonettel való támadás általában csak a legvégső esetben jön szóba. A visszavonulás időről időre szükséges. Ez csak néhány példa arra, hogy mire kell figyelni a Cossacks II-ben, vannak más alakzatok/viszonyok is, és persze a 3D-s terepből adódó esetleges előnyök vagy hátrányok. Az egész azonban szórakoztató marad, csak sok mindenre kell odafigyelni. A szünet gomb gyakori használata sokat segít és egyáltalán nem zavaró. Még multiplayerben is, ahol a játék szüneteltetése “nem megy”, nagyszerű pillanatokat élhetünk át.
A hat játszható nemzet (Anglia, Franciaország, Oroszország, Poroszország, Ausztria és nem utolsósorban Egyiptom) mindegyike sajátos gyalogsággal és lovassággal rendelkezik, a tüzérség és az épületek azonban többnyire ugyanúgy viselkednek, csak az épületek másképp néznek ki, és az angoloknál egy extra tüzérségi egységgel. A játék többnyire csak szárazföldi harcokat tartalmaz, nem vártam teljes értékű postagalamb légi háborút, de legalább több tengeri harc is belefért volna. Csak néhány Battle for Europe területen van esélyünk fregattokat kommandírozni, de a többinél nincsenek kikötők vagy hasonló, amiket egy átlagos csetepatéban építhetünk. Jó pont tehát, hogy az erőforrások része még mindig benne van a játékban, és ezek erősen befolyásolják a játékmenetet. Minél több embert bérelsz fel, annál több élelem és szén (puskapor) tartalékra lesz szükséged. A katonáknak enniük kell és lőszerre is szükségük van, hiszen minden egyes lövés szénveszteséggel jár. Semmi sem szégyenletesebb, mint látni, ahogy a katonáid egytől egyig meghalnak az éhínség miatt (de azért vicces, ha az ellenkező oldalon állsz).
A tutorial befejezése után a történet vezérelt kampány vár. Semmi újítás itt, ne várjunk egy következő StarCraft-ot sem, csak a szokásos dolgok, mint amiket az elmúlt évek legtöbb valós idejű stratégiai játéka kínált nekünk, és itt is kicsit olyan, mintha a kötelező részt senki sem akarta volna mélyebben kidolgozni. Azért segít még jobban megérteni a játék alapjait. A Battle for Europe mód valami újdonság egy kozákos játékhoz képest.
Az európai országtérkép több régióra van felosztva, amelyeket meg kell majd hódítanunk a játék megnyeréséhez. Olyan ez, mint a Total War-sorozat körökre osztott része, csak a GSC megpróbálta kicsit változatosabbá tenni (jobbra és rosszabbra). A diplomácia jelen van, de úgy tűnik, hogy inkább arra szorítkozik, hogy szerződéseket vásároljunk arannyal, mintsem hogy valóban tárgyaljunk velük. A nyersanyagok nagyobb szerepet játszanak, mint gondolnánk, bár nem lehet beállítani a termelést, vagy konkrét dolgokat látni, mint például a kereskedelmi utakat, minden régió biztosítja a maga részét egy bizonyos arányban fordulónként.
A csaták során (amelyek természetesen egy helyi térképen és valós időben zajlanak) lehetőség van arra, hogy kisebb települések meghódításával vagy bizonyos mellékcélok teljesítésével hadizsákmányt szerezzünk, amelyek szépen kiegészítik a “mindent meghódítani” témát. Figyelemre méltó tény, hogy a globális térképen minden nemzetnek csak egy hadserege van, amely mozoghat, a többi az egyes területeken van helyőrségben (és nem vihető magunkkal). A mozgó csapatok egyszerre csak egy-egy régiót tudnak előrenyomulni, és mindig velük van a nemzetük vezetője. A nagy térkép a maga 24 régiójával kicsit kicsi, de akkor is a hangsúly szinte kizárólag a harcra helyeződik, és minden fordulóban egyik vagy másik nemzet veszít némi területet, ami azt a benyomást kelti, hogy a konfliktusok örökké tartanak (és hosszú távon unalmassá válnak). Egy másik furcsaság a játék mentésének módja ebben a módban, létrehoztál egy profilt, és minden, a globális térképen elért előrehaladásod elmentésre kerül ebbe a profilba, amint kilépsz a Battle for Europe módból. Ez egy kicsit ügyetlen, nem beszélve arról, hogy még nehezebb, és ha egy másik országgal akarsz kezdeni ugyanabban a módban egy másik profilt kell létrehozni. A mentésnek ez a módja azt is jelenti, hogy valós idejű csata közben nem lehet menteni. A Battle for Europe egy érdekes mód és egy szép próbálkozás az biztos, de lehetett volna jobb is.
Szerencsére a fent említett mentési korlátozások csak a Battle for Europe módra korlátozódnak. A kampányokban, csatákban és a csetepaté játékokban folyamatosan lehet menteni. A csaták előre meghatározott forgatókönyvek, hatalmas seregekkel mindkét oldalon. Mindent összevetve még mindig az egyszerű skirmish játék nyújtja a legnagyobb szórakozást (és ezért kár, hogy csak 10 térkép áll rendelkezésre hozzá, térképszerkesztő sem található sehol). Építs több lakóházat, hogy több embert toborozhass, gyűjts követ és fát a parasztjaiddal, állítsd elő azokat a nagy seregeket, hódíts meg kisebb településeket, hogy növeld a szén-, arany-, élelem- és vaskészleteket… a ravasz ellenséges AI is tudja, hogyan kell bánni vele. A kutatási/frissítési lehetőségeket erősen lecsökkentették, a csapatok feletti ellenőrzés fenntartása a terepen már így is elég időigényes.
Az intrófilm FMV-ben van, és klassz, hogy parancsolgatás közben felbukkan néhány töredék. Egy új egységre kattintva gyakran egy valósághűen felöltöztetett fickó ordítozik parancsokat a képernyő bal vagy alsó részén lévő kis négyzet alakú képernyőn. Vagy ha kiválasztasz egy osztagot, amelyik épp újratöltődik, akkor a valós alakulat is megjelenik. Ezek az animációk elsőre kicsit amatőrnek tűnhetnek, de be kell vallanom, hogy csak fokozzák a hangulatot, és határozottan nem zavaróak, pár másodperc után már el is tűnnek. A zene is jelen van, és bár csak néhány általános szám volt, mindegyik nagyon jól szólt. A hangeffektek elégségesek, csakúgy, mint a hangok. A homlokomat ráncoltam, amikor hirtelen valami jenki beszédet hallottam. Szóval nem annyira tökéletes és nem is történelmileg korrekt, de annyira nem irritál.
A játék legbosszantóbb része az általános teljesítmény. Már az is eltart egy kis percig, mire eljut egy működő főmenübe (hamarabb odaérsz, de még így is késik egy kicsit), de az igazi bosszúságot a játékon belüli akadozások okozzák. A 3D-s pályákra nem lehet fogni, mert azok mindig elég kicsik. Nem, hanem maguk az egységek. Minél több csapatot hozol létre és küldesz az ellenség felé, annál alacsonyabb képkocka/másodperc értéket tapasztalsz, és annál nehezebb lesz a térkép különböző részeire ugrani. A Napoleonic Wars úgy falja a belső memóriát, mintha az lenne az utolsó vacsorája. Az 512 Ram itt már nem luxus, hanem igazi minimum. A betöltési idők azonban nem olyan indokolatlanul hosszúak. Most jelent meg az első patch (49 MB), ami sokat javíthat a stabilitáson, de ez persze nem mentség. Bár aint iszonyatos sebességgel fut, a csaták az egyik legnagyobbak, amit valaha láttam ilyen játéknál. A 2D egységek részletesek és jól animáltak, a terep szépen kivitelezett. Nem rendelkezik az igazi 3D motor előnyeivel (csak két zoom fokozat van), de mint már említettem, ezt kompenzálja az egységek bősége. A grafika elegendő, nem több és nem kevesebb.
Mi a helyzet a multiplayerrel? Nos, az biztos, hogy itt sincs elhanyagolva. Indítsd el saját játékodat (skirmish vagy csaták) és versenyezz a legjobb helyezésért. A lobby felülete világos és nagyon könnyen kezelhető. A fejlesztő még arra is törekedett, hogy valami “tartósat” is tegyen a játék ezen részébe Landwars néven. A nagy Európa térképet itt is hat nemzetre osztották fel, amelyek közül választhatunk, hogy melyiket képviseljük. Egy automata rendszer aztán összeköt egy másik országhoz tartozó, azonos képességszintű játékossal. Ha megnyered a következő csetepatét, pontokat kapsz magadnak és területeket a saját nemzetednek. Ez mindenképpen egy kellemes extrát képez, és a multiplayer tempója intenzív és csak ritkán unalmas, míg a konfliktusok nem ritkán néhány órát is igénybe vehetnek.
Előny:
Építés/erőforrások és hatalmas seregek kombinációja
Nagyszerű csetepaté játékmenet
Kiterjedt multiplayer
Atmoszféra
Hátrány:
Teljesítmény
Korlátozások a Battle for Europe módban
Nincs pályaszerkesztő
INFORMÁCIÓ A CIKKRŐL:
Eredetileg megjelent a Fragland oldalán. Oldal megtekintése: LINK
Eredeti megjelenés napja: 2005. május 6.
Cikk szerzője: Ryuken
Cikk eredeti nyelve: angol
Archivált változat: LINK