93
Az ígérethez híven megérkezett a pénteki javítás, melyben sok minden került javításra, pár kért funkció érkezett, de a nagy “áttörés” még várat magára, azonban felfedték, hogy a napokban jön egy hatalmas meglepetés!
A Cossacks 3 1.1.5.52.4096-es verziószámra váltott ezáltal . Amennyiben a főmenüben nem ez a szám köszön vissza, akkor érdemes újraindítani a Steamet!
Alapvető javítások:
- Az épületek és az egységek gyártásánál jelentkező szorzó 200-ra lett csökkentve, így afelett már nem szoroz a rendszer, nincs drágulás.
- Javítva a gyorsbillentyű a lengyel raktár esetében.
- Javítva a tornyoknál előforduló azon hiba, mely miatt támadás esetében az éppen folyó fejlesztést “lemondják” (törlődik), a nyersanyagot viszont ahelyett, hogy visszakaptuk volna, elveszett.
- Javítva a muskétásokat érintő vizuális hiba – úgy tűnt, hogy éppen lőnek és az ellenséggel helyzetével ellentétesen meneteltek.
- Javítva az ágyúkat érintő elfogási hiba, mely miatt nem foglalhattuk el még akkor sem, ha nem volt a közelben ellenséges egység.
Visszajátszásokat érintő javítások:
- Javították azon hiba, mikor visszajátszást vagy a szerkesztőt nyitjuk meg és az egész térkép láthatóvá válik.
- Hozzáadva a Load Replay (Visszajátszások) opció a főmenübe.
- A játékosok immáron képesek lesznek a visszajátszásoknál kiválasztani a nézni kívánt népet (gyorsbillentyűk rá: NUM szám – numerikus billentyűzetről szám, ALT + szám).
- Javítva a visszajátszások betöltése utáni hiba, mikor a főmenü képernyője jelent meg.
Mesterséges intelligenciát érintő javítások:
- A mesterséges intelligencia immáron nem akar építeni a számára ellentétes parton, partszakaszon, ha sok időbe kerül neki az épület felépítése (figyelembe veszi a parasztok mozgatását).
- Szigetes pályákon a saját szigetén kívül nem épít alapesetben bányát.
- Immáron csak akkor épít kikötőt, ha máshogy nem tudja elérni az ellenséget.
- Ezentúl csupán 3 parasztot fog felhasználni a házak (dwelling) felépítéséhez.
- Javítva a mesterséges intelligencia által irányított szállítóhajónál az a folyamatos útvonal újratervezés, amikor más szállítóhajó azon a helyen volt kikötve, ahol az egységeket szedte volna fel.
- Kijavítva, hogy a mesterséges intelligencia által irányított szállítóhajók nem szakítják félbe a partraszállást, ezzel megölve az éppen kijövő egységeket.
- Optimalizálva a kezelőfelület, amikor a parasztokat választjuk ki.
Többjátékos módot érintő javítások:
- Leállításra került a második szerver, egy elég lesz a teljes játékosbázis kiszolgálására.
- Javítva egy hiba, mely olyan (hálózati) forgalmat okozott, melynek köszönhetően kapcsolódási hibák jelentkeztek néhány játékosnál.
- Sikerült javítani az egységek reakcióidejét a többjátékos csatáknál.
Egyensúlyi változtatások:
- Az osztrák dobos ezentúl a rendes páncélt kapja meg a fejlesztés által (a 120 helyett 20).
- Megnövelve az íjászok lövési távolsága, ezzel kompenzálva a sortűz által okozta hatalmas veszteségeket.
- Enyhén növelve a Multibarreled Cannon és a Cannonok kartácsát sebzése, ezzel már a Cossacks első részeiben hasonló sebzést kapunk.
- A tüzelési gyorsaság minden egyes távolságra lövő egységnél 25%-kal csökkentve, ezáltal lassítva kicsit a játékot.
INFORMÁCIÓ A HÍRRŐL:
Eredetileg megjelent a játék hivatalos Facebook oldalán. Oldal megtekintése: LINK
Eredeti megjelenés napja: 2016. november 12.
Hír szerzője: nem ismert
Hír eredeti nyelve: angol
Archivált változat: LINK